Piran – őszi séta Szlovéniában

Utazol.hu: Szlovénia, Útikalauz.
Piran – őszi séta Szlovéniában

okt 3, 2011 // utazol.hu

 

A híresen kicsi szlovéniai tengerpart híres szépségéről. Kopertől alig 10 kilométerre található Piran remek kikapcsolódást ígér Szlovéniában.

Bár tengerpartja köves és sziklás, a közelben található Fiesa homokos tengerparttal vár minket.

Piran híressége volt Giuseppe Tartini, olasz zeneszerző és hegedűművész. Éppen ezért a város főterét Tartini térnek nevezték el, ahol a városháza is található, illetve Giuseppe Tartini szobra.

Szállásfoglalás – Piran

A városra jellemző a mediterrán hangulat és nemcsak nyáron kitűnő célpont, tavasszal már akár februárban is találkozhatunk a virágba borult fákkal, rügyező bokrokkal, illetve ősszel is még sokáig kitart a meleg, így ha fürödni nem is tudunk, de napozókkal még mindig találkozhatunk a kiépített partszakaszon. Itt nyáron fel sem tűnik, hogy az egész part betonozott, hiszen strandolók lepik el. A strand sétányon éttermek, kávézók, fagyizók várják a vendégeket és egyáltalán nem jellemző rá, hogy télen kihalt, turistáktól mentes. A dombra felfelé haladva a község védőszentjének templomát találjuk  a Szent György templomot.

A domb tetejére érve a vár fogad minket, amit már a partról is tisztán láthatunk, hiszen egy kicsi helyről van szó, nem nagyok a távolságok. A várból egész Piran belátható és messze a kék végtelenség fogad minket. A vár másik különlegessége, hogy itt található a focipálya, hiszen ez az egyetlen sík terület.

Amennyiben autót bérelünk, Magyarországról pár óra alatt lent lehetünk a Szlovén tengerparton, csak a parkolással kell vigyázni, mivel a város szélén érdemes letenni az autót a fizetős parkolóban (egyébként szinte mindenhol fizetni kell érte).

Az olaszos hangulatú házak és a mediterrán vidék a szűk utcácskáival, kulturális emlékeivel igazán romantikus nyaralást ígér. A városban számos rendezvény is fogad minket, illetve a Tengerészeti Múzeumot se hagyjuk ki a többi műemlék mellett.

Akinek ideje engedi, és több napra szállást bérel Piranban, mindenképpen érdemes felkerekedni és átautózni az alig pár kilométerre található szomszédos városokba is. Izola és Portoroz csak pár kilométer, illetve Koper is csak kb. 10. De ha időnk engedi akár a 37 km-re lévő Trieszt is elérhető célpont.

Olcsó szállások Szlovéniában | Akciós repülőjegyek Szlovéniába | Utazz kényelmesen Szlovéniába- autóbérlés

Kommentelj

PingBack/TrackBack

  1. » Portoroz- Szlovénia üdülőközpontja