San Marino – a miniállam

San Marino - a miniállam

márc 24, 2012 // utazol.hu

A mini államok egyike San Marino, hiszen Európában a 3. legkisebb. A kis mediterrán országot, amelyet Szent Marinus alapított 301-ben, Olaszország teljesen körülöleli. Fővárosa, San Marino, de legnépesebb városa Serravalle. Hivatalos nyelve az olasz és bár nem az Európai Unió tagja, mégis az eurót használja.

A turizmus nagyon jelentős az országban, hiszen a GDP-jének kétharmadát adja.

Fő látnivalóit a fővárosban fedezhetjük fel, ahol a Titán-hegyen található hármas erődrendszerbe gyalog, de akár kisvasúttal is feljuthatunk. Innen csodálatos a kilátás, és az erődrendszerben is kellemes sétát tehetünk.

Szállások San Marinoban

San Marino óvárosába a Szent Ferenc kapunk keresztül léphetünk be, és itt található San Marinus tiszteletére alapított kolostor is, amit jelenleg múzeumként használnak, és a Szent Ferenc templom. A főtéren a Kormányzósági Palotát tekinthetjük meg.

San Marino központja a Szabadság tér, közepén egy nőalakot ábrázoló szabadság szoborral. A tér szépségét emeli, hogy körös-körül régi épületeket tekinthetünk meg.

San Marinus sírját a San Marino bazilikában tekinthetjük meg.

A középkori hangulatot idéző város ideális üdülőhely azok számára, akik a nyugalmat, a tiszta levegőt és szépséget keresik. Nyáron a mediterrán éghajlatnak köszönhetően a jó idő biztosított és az Adria is csak 10 km-re található légvonalban. Vásárolgatásra is ideális hely, hiszen vámmentesen juthatunk hozzá a különleges, exkluzív termékekhez, világmárkákhoz. A nagy melegben megpihenve ne felejtsük el az egyik nyitott kávézó teraszán megkóstolni a helyi finomságot, a csokival borított nápolyit, a torta di tre montit.

Tippek, hogy merre utazz!

Kommentelj