Ne felejtsd! Az utazásnál is vannak jogaid!

Utazol.hu: Útikalauz // Cimke: utasjog, utazás, utazási jog.
Ne felejtsd! Az utazásnál is vannak jogaid!

jún 19, 2014 // utazol.hu

Utasjogok mindenkinek!

48266f45389c483552608bddd7275c3bJön a nyár, az utazástervezés és ezzel együtt a gondok is. Törlik a járatot, késik busz, elveszik a poggyász, a leggyakoribb problémák, melyek a legszebb nyaralást is tönkretehetik.  Annak érdekében, hogy az utazás stresszmentesen teljen, az Európai Bizottság Mobilitási és Közlekedési Főigazgatósága (DG MOVE) kidolgozott egy minden közlekedési eszközre érvényes utasjogi szabályozást. Az utasok kétharmada nincsen tisztában azzal, milyen jogok illetik meg tömegközlekedésre váltott jegyükkel. Ezen kívül a hazai légi utasok 78%-a nem ismeri a repüléssel kapcsolatos jogait, ez az arány a második legmagasabb Európában. Éppen ezért az „Utasjogot mindenkinek” kampány legfőbb célkitűzése az utazóközönség tudatosságának növelése valamint az utasok figyelmét felhívni arra, hogy merjenek élni jogaikkal.

Egy budapesti eset, amikor az utazók nem tudták, kihez forduljanak segítségért, végül az Európai Fogyasztói Központ – segített megoldani a problémát.

Olcsó szállások, hotelek, apartmanok

„Egy apa, fia és a fiú barátnője Budapestről Valenciába utazott volna. Mivel egy repülőúttal ez nem lehetséges, két külön foglalásban vették meg interneten a jegyeket: Budapest-Milánó, illetve Milánó-Valencia útvonalra. Az első és a második foglaláskor külön fizettek, de a foglalási kód megegyezett mindkét esetben. Az indulás előtti napon akarták a beszállókártyákat kinyomtatni.

Ekkor azonban a rendszer nem találta az első foglalásukat a Budapest-Milánó útvonalra. Csak a második, Milánó-Valencia járatra tudtak bejelentkezni. Az indulás előtt a repülőtéren a légitársaság képviselője sem találta meg a foglalást, és közölte, hogy feltehetően rendszerhiba miatt a két foglalás összevonásra került, ezért szerepelt csak egyetlen foglalási kód. Mivel nem tudtak időben eljutni Milánóba a második járat indulásához, mindkét jegy kárba veszett. A család a két jegy árának visszatérítését kérte, de a légitársaság elutasította azzal, hogy nem üzemeltet csatlakozó járatokat.

Az EFK-Hálózat közreműködésével azonban a légitársaság elfogadta, hogy a fogyasztók nem módosítani kívánták az első jegyüket, hanem a foglalási rendszer technikai hiba következtében az első utat törölte, és az új foglalást az előző módosításaként kezelte, ezért nem kaptak két külön foglalási kódot és nem tudtak bejelentkezni az első útra. A légitársaság ezért visszafizette az első út vételárát, illetve a második útra eső módosítási díjat összesen 309 EUR értékben, melyet 91 200 HUF-tal írtak jóvá a fogyasztó számláján.”

Az Európai Bizottság közlekedéspolitikájának középpontjába a felhasználót állítja. A legfontosabb EU utasjogok, mely mindenkit megillet, és amelyre érdemes odafigyelni minden utazónak:

–          Mindenkit egyenlő jogok illetnek meg a hozzáférés tekintetében.

–          A fogyatékkal élő és mozgásukban akadályozott utasokat asszisztencia illeti meg utazás közben, mely semmilyen rájuk rótt plusz költséggel nem járhat.

–          Az utasoknak az utazás minden fázisában joga van a megfelelő tájékoztatáshoz, különösen speciális helyzet esetén.

–          A szolgáltató hibájából történő utazás megszakítása esetén az utasoknak jogukban áll lemondani az utat és kártérítésben részesülhetnek.

–          Nem az utas által előidézett speciális helyzet esetén az utasok átszervezhetik utazásukat, átfoglalhatják jegyüket.

–          Indulás előtt vagy a csatlakozás közben bekövetkező hosszú késés esetén az utasoknak joguk van az azonnali segítséghez.

–          Az utasoknak joguk van kompenzációhoz.

–          Az utasokért és csomagjaikért a szolgáltató vállal felelősséget.

–          Panasz kezeléséhez való jog.

–          Az EU-s utasjogok végrehajtásához és érvényesüléséhez való jog.

cae4a09d33fee88357b03e1c70fb827dA kampány „Utasjogai mindig kéznél” nevű, 4 mobilplatformon elérhető applikációjának célja növelni az utasok tudatosságát, valamint segíteni őket abban, hogy bármikor, gyorsan és könnyen információt szerezhessenek a jogaikról, továbbá hogy kihez forduljanak panaszaikkal. Az alkalmazás 22 nyelven elérhető, többek között magyarul is.

Az utasjogi rendelet érvényes az Unió mind a 28 tagállamában, emellett az Európai Gazdasági Térség (EGT) államaiban is alkalmazni kell az előírásokat. Az kampány részeként létrejött egy website is, ahol az utasok minden információt megtalálhatnak az őket illető jogokról, közlekedési eszközökre lebontva. A honlap az EU összes tagállamának nyelvére le van fordítva, így biztosítva mindenki számára a saját nyelvén elérhető tájékoztatást.

A kampány célja, hogy az emberek jól informáltak legyenek és ezt a tudatosságot proaktívan alkalmazzák is, mindenki éljen utasjogaival.

Autóbérlés repülőtéren

Tippek, hogy merre utazz!

Kommentelj